Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
A lucázás a köszöntő szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.
Luca, luca, kitykoty,
Sok csibe, lúd keljen,
Aludttejes köcsög
Száradjon a kerten,
Vetés, virág megeredjen,
Luca, luca, kitykoty.
Luca, luca, kitykoty,
Vizük borrá váljon,
Hosszú kolbász,
Hurka
Lógjon a padláson,
Házuk népe bajt ne lásson,
Luca, luca, kitykoty.
(Bárdosi Németh János: Lucázás)
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha lucáztak volna. A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.
A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok toját tojjanak.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A legnevezetesebb népi szokás az ún. Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenye-fenyő-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott állt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie. Azt tartották, aki az éjféli mise alatt ráül a Luca-székre, meglátja a boszorkányokat. Így szól erről Hárs Ernő verse:
Kilenc fából
Kilenc jámbor,
Bűvös szóból
Luca-széket
Faragok.
Rút boszorkány,
Tüzes orkán,
Kénkő-eső
Ellen legyen
Menedék.
(Luca széke)
Forrás: